Hihetetlen

A világűr kétségkívül barátságtalan egy hely: sötét, hideg, és még az alsós gyerekek is tudják, hogy szkafander nélkül bóklászni odakint kizáró tényező az életbiztosítások piacán.

A világűr hatalmas és titokzatos is ugyanakkor; elérhetetlen, s talán pontosan ezért, nagyon sok ember számára álmok színpada.

Tudjuk, hogy veszélyes, tudjuk, hogy sok minden baj történhet velünk odakint, de...

Még most sincs mindenki tisztában azzal, hogy a világűr akkor is árthat nekünk, ha egy lépést nem teszünk a messzi sötét felé; hogy ehhez még csak el sem kell hagynunk a troposzférát.

Ha egy csillag felrobban a Tejút egy közeli részén, vagy egy fekete lyuk merészet lép rendszerünk sakktábláján, Földünket gammasugarak, röntgensugarak és kozmikus sugarakat egész hulláma lepi el. Egy újonnan készített tanulmány most néhány extra adalékkal egészítette ki eddigi ismereteinket az úgynevezett "rövid-kemény" csillagközi sugárzásokkal kapcsolatban.

Egy szupernóva által kibocsátott nagy energiájú sugárzás, vagy éppen egy erősebb napkitörés káros hatásairól már több, korábbi tanulmány is beszámolt. A tudósok szerint az ilyen események nyomán keletkezett sugárzások lényegében darabjaira szedik szét a sztratoszférában elhelyezkedő ózonréteget, a sugarak pedig komolyabb ellenállás nélkül érik el a Föld felszínét.

Végeredmény ugyanaz lenne, mint amitől rettegünk: a sugárzás véget vetne a földi életnek, vagy legalábbis erősen megtizedelné azt - minden csak az esemény erejétől, időtartamától és távolságától függ, sokat nem nagyon tehetnénk ellene, ha bekövetkezne.

De mi is ez a gammasugárzás? Miért kell tőle félnünk?

A gammasugárzás nagyfrekvenciájú elektromágneses hullámokból álló sugárzás, mely gammabomláskor keletkezik. Az ilyenkor létrejött sugarakat az emberi test is "megérzi", genetikai mutációkat, rákot és égési sebeket is okozhat, ellene leginkább nagy sűrűségű és atomtömegű elemekkel lehet védekezni (lásd ólom). A gammasugárzás főként szupernóvák maradványaiban és pulzárokban, azaz gyorsan forgó, erős mágneses térrel rendelkező neutroncsillagokban figyelhető meg.

A Világegyetemben tapasztalható gammasugárzás megfigyelésére már több műholdat is fellőttek: 2004-ben például a Swiftet, mely hatszáz kilométeres magasságban figyeli a gammakitöréseket és az utófénylést gamma-, röntgen-, ultraibolya- és optikai sávban. Bő egy év alatt, 2005 decemberéig a Swift 90 gammakitörést észlelt.

Négy évvel később, 2008-ban a NASA, az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma, Franciaország, Japán, Németország, Olaszország és Svédország egy közös műholdat, a Fermi gammasugár-űrtávcsövet is pályára állította, ez az teleszkóp olyan asztrofizikai és kozmológiai jelenségeket tanulmányoz, mint az aktív galaxismagok, pulzárok, gammakitörések, vagy épp a sötét anyag.

A Fermi 2008-ban addig soha nem tapasztalt gammasugár-robbanást figyelt meg a Carina-ködben: számítások szerint a gammasugarak a Napnál ötször több energiát bocsátottak ki alig egy perc alatt, és olyan erejük volt, mintha egyszerre kilencezer szupernóva robbant volna fel. Csillagászok szerint a legszélsőbb sugarak harmincmilliárdszor nagyobb energiát hordoztak, mint a látható fény.

A robbanás 12,2 milliárd fényévnyire történt - mostani állások szerint tudósok a világűrt szűk 14 milliárd évesre teszik, tehát a gammasugarak tanulmányozása komolyan megsegítheti az Univerzum történetének pontosan megismerését is.

Nem kevésbé fontos ugyanakkor az, hogy a gammasugarak akár világunkat is elpusztíthatják, az "ellenséget" pedig jobb ismerni, mint feledni. Néhány kutató azon is fáradozik, hogy korábbi - kihalással párosult - eseteket össze lehessen kötni az ilyen sugárzásokkal.

"Úgy gondoljuk, hogy egy rövidebb gammasugárzás sokkal jelentősebb hatású lehet, mint egy hosszabb gammasugárzás" - mondta Washburn Egyetem asztrofizikusa, Brian Thomas. A rövid sugárzások kevesebb mint egy másodpercig tartanak, okozhatja őket például két neutroncsillag vagy fekete lyuk összeütközése.

"Az időtartam azonban lényegtelen a sugárzás mértékét tekintve" - mondta Thomas, aki szerint ha egy ilyen esemény történne a Tejútrendszerben, az komoly hatással lenne a Földre nézve. Thomas a hosszú távú hatásokat elemezte, szerinte első körben a sugárzás lényegében lebontaná az ózonréteget, ezt követően a sugárzás pedig akadály nélkül, mint kés a vajon hatolna be életterünkbe.

Ha ez megtörténik, a felszínen megszűnik az élet: szárazföldön és vízben egyaránt. Figyelembe véve a "statisztikákat", nem valószínűtlen, hogy a Földet eltalálja egy ilyen gammasugárzás - a kérdés továbbra is a "mikor".

Erre választ egyelőre nem kaphatunk, a Földön, a felszín alatt azonban kutathatunk: néhány kutató a vas-60 izotóp jelenlétéből próbál következtetéseket leszűrni; a vas 60-as izotópja ugyanis bizonyítéka lehet például egy közeli szupernóva-robbanásnak, vagy egy korábbi, gammasugárzással járó eseménynek.

Thomas elmondta, hogy több paleontológussal is közreműködnek azért, hogy a leleteket összekapcsolhassák az űrben regisztrált esetekkel és tapasztalatokkal.

Mi, hétköznapi emberek addig nem sokat tehetünk; felnézhetünk az égre, csodálhatjuk a messzi sötét ismeretlen és veszélyes világát, félni azonban a gammasugaraktól egyelőre botor dolog.